A társadalom hármas tagozódása

Az ember egyre összetettebbé vált és általa a társadalom is. Gondolkodásában azonban az ember nem mindig nőtt fel önmagához. Gyakran azt szeretné, ha egyszerűbb lenne, mint amilyen, szeretné magát egy képletre leszűkíteni. A társadalom hármas tagozódásáért síkra szállni egy olyan társadalomért történő tevékenykedést jelent, amely az ember teljességével számol, minden látszólagos ellentmondásával együtt.

Egyre több ember látja be, hogy a gazdasági és a jogi élet nem teszi ki teljes társadalmi életét. A harmadik elem – a szellemi élet – azonban máig nem tudott kibontakozni az előző két társadalmi terület túlereje miatt. Ez nemcsak a diktatúrákra érvényes, hanem minden demokráciánkra is, amelyek még messze vannak attól, hogy a szellemi életet önálló alapokra helyezzék. A társadalom három területe azonban oly mértékben egymásra utalt, hogy az egyik terület „kiskorúsítása” katasztrofális kihatással van a másik két területre. Erre a sorvasztásra szeretné felhívni a figyelmet a hármas tagozódás mozgalma, és új utakat próbál felmutatni.

Egy egészséges társadalom feltételezi a társadalom területeinek megkülönböztetését, úgymint szellemi élet (kultúra és oktatás), gadasági élet (árak és valuta) és jogi élet. Döntő jelentőségű a társadalmi jelenségek egzakt hozzárendelése az egyes életterületekhez. Éppen erre a hozzárendelésre vonatkozóan szolgál a hármas tagozódás kezdeményezése néhány meglepetéssel.   A társadalom területeinek autonóm módon kell kialakulniuk, ennek eredményeként organikusan, azaz pozitívan kell hatniuk egymásra. Ami először elvontnak tűnik, annak radikális következményei vannak a gyakorlatba átültetve.   Csak ha már nem keverik össze a területeket, akkor tudják kibontakoztatni saját törvényszerűségeiket és követni saját ideáljaikat: szabadságot a szellemi életben, egyenlőséget a jogi életben és testvériséget a gazdasági életben.

Az ideálok egy másfajta hozzárendelése rombolóan hatna: a szellemi életben az egyenlőség mindenféle innovációt megöl, a törvény előtti szabadság érvényteleníti magát a törvényt. A gazdasági élet számára egy másik ideál szocializmushoz (egyenlőség) vagy liberalizmushoz (szabadság) vezet. Csak a különböző életterületekhez való hozzárendelés teszi az emberiség ideáljait élővé: összekeverve kölcsönösen kioltják egymást.

Minden egyes emberben egy kisebbség testesül meg – szabadság a szellemi életben

A szabad szellemi élet mint szabad alkotó művészet vagy művelődésügy azokat a képességeket fejleszti, amelyek az emberiség szellemi és anyagi fenntartásához és további fejlődéséhez szükségesek. Képességek csak a szabad szellemből táplálkozva fejlődhetnek.

Minden, ami képességekkel függ össze, a szellemi élet körébe tartozik: a vállalkozók valódi és nemcsak a gazdasági hatalmon alapuló vezetői képességei a vállalkozások vezetését illetően ugyanúgy a szellemi a szellemi élet részei, mint az oktatás. Továbbá a tőke- és hitelügyletek minden formája végeredményben annak a képességnek a kérdése, hogyan tudjuk a vagyont egy gazdasági folyamat részévé tenni; így válik ez a képesség is a szellemi élet egy szeletévé. Ezért a szellemi életnek kell a tőkét ellenőriznie, és szabadon rendelkezésre bocsátania tehetséges vállalkozók számára nyugdíjazásukig vagy halálukig. Ezután a tőke ajándékozás útján egy újabb tehetséges vállalkozóhoz kerül. Mivel a tőke nem vérszerintiséghez, hanem képességekhez köthető, mindenféle öröklése kizárt.

Éppígy csak a szabad szellemi élet személyiségei rendelkezhetnek azzal a képességgel, hogy egy másik embert megítéljenek. Ezért a joghatóságot ki kell iktatni a jogállamban. A vádlott maga válassza ki magának – egyébként nem utólag, hanem már előzőleg – a szabad szellemi életből azt a bírót, akit a legalkalmasabbnak talál. Ez biztosítja a minőséget a jogi életben szemben az életidegen jogtudománnyal.

A gondolatok szabadok, ezért jogtalan igény a szellemi tulajdon intézménye. A szerzői jogok vagy szabadalmak nemcsak a biokalózkodás esetében, hanem mindig szellemi tudás eltulajdonításához vezetnek. Természetesen a kutatóknak is élniük kell valamiből. Ha azonban a kutatások anyagi hátterét támogatásokból biztosítják, lehetővé válik a kutatók számára, hogy kutatási eredményeiket szabadon rendelkezésre bocsássák. A nemzetközi konszernek kutató intézeteit és az államilag irányított kutatásokat az ilyenfajta önálló kutatóközpontoknak kell felváltaniuk.

Az embernek szellemileg szabadnak kell lennie, és ennek következményeként el kell utasítani a csoporthoz tartozás kényszerét, beleértve a csoportfeltételként meghatározott nyelvi és értékbeli kötöttségeket: minden egyes emberben egy kisebbség testesül meg. A szabadság – ellentétben a politikával – nem ismer kompromisszumokat, csak toleranciát. Az, aki meggyőződésből cselekszik, nem akarja rögtön a sajátjától eltérő cselekvésmódokat betiltatni. Természetesen meg fogja határozni a prioritásokat, és hasonló gondolkodásúakkal fog társulni azért, hogy hatékonyabb legyen. A kizárólagosság igényével fellépő csoportok – mint a pártok vagy a katolikus egyház és néhány szekta – idővel maguktól is elsorvadnak majd.

Minden egyes ember magát az emberiséget képviseli – testvériség a gazdasági életben

A gazdasági élet termékek gyártásából, forgalmazásából és fogyasztásából tevődik össze. Így elégítik ki az ember szükségleteit. A szükségleteket nem állami társulások mérik fel, és ily módon a szükségleteknek megfelelő szerződéseket és árszabályozásokat alkalmaznak. Az első ilyen kezdeményezéseket a mai „Fair Trade”-ben találhatjuk meg, amely a kiszámíthatatlan piaccal szemben hosszú távú szerződésekkel dolgozik, és amelyet a figyelem fémjelez.

A gazdaság következetes önszerveződése feleslegessé tesz némely állami beavatkozást. Például a szükséges szerkezetváltás már nem az állam, hanem a gazdaság feladata. Egy asszociatív árszabályozás ugyanis nem közvetlenül történik, hanem a foglalkoztatottak számának üzletágankénti szabályozása révén. A centralizációs folyamat, azaz a mai gazdaság központosítási tendenciája is könnyebben megakadályozható társulásokkal, mint egy állami kartellhivatallal. Az állam ugyanis érdekelt a monopóliumokban, ezért csak félig-meddig küzd ellenük. Ezzel szemben a gyártók és fogyasztók együttműködése révén –akik itt ellenérdekeltek – a társulások a megfelelő nagysághoz közelítenek. A konszernek kihátrálnak a hálózatok mögül, s amelyek nem ismernek politikai határokat, és amelyek egy új diktatúrához vezetnének.

A gazdasághoz a fizetőeszköz is hozzátartozik. Nem lesz majd állami monetáris politika, sem államközi, mint az Euro esetében. A pénznek, amely tendenciózusan egyre távolodik a gazdasági realitástól, újra kézzelfogható értéket kell kapnia úgy, hogy lemondanak a reálhitelről és kizárólag személyi hitelt folyósítanak. Az állam feladata arra korlátozódik majd, hogy megakadályozza az uzsorakamatot. Termelési eszközök nélkül nincs mit cserélni. A pénznek ezért ott kell létrejönnie, ahol termelési eszközöket használnak – tehát nem központilag, hanem minden egyes üzemben külön-külön –, és el is kell tűnnie, ha ott már megszűnt a termelés. Csak egy ilyen ideiglenes pénzzel lehet mindenféle inflációt és valutaspekulációt megakadályozni. Az első ilyen próbálkozások közé tartozik a régiópénz, mint pl. a Chiemgauer.

Minden ember egy szavazat – Egyenlőség a jogéletben

Az állami jogi életben minden ember egyenlő a törvény előtt, és mindenki egyenlőként áll szemben egymással. Az államban mindaz demokratikusan érvényesül, ami minden felnőtt ember ítéletének és érzékelésének függvénye, mint a belső és külső biztonság. Ellentétben a szellemi és gazdasági élettel itt mindenkinek el kell fogadnia, hogy a többség leszavazhatja.

Az állami élet azonban nem egy a civil társadalom felett álló rendszer, hanem csak egy részterület a szellemi és gazdasági élet mellett. Az állam demokratizálódásával az „állam feletti állam” gondnokságának már rég át kellett volna adnia a helyét egy olyan társadalomnak, ahol két autonóm társadalmi szféra, a szellemi és gazdasági élet található. Ebből azonban alig lehet valamit érzékelni. Hogy a még „több” demokrácia segítene-e, az több, mint kérdéses. Ezzel párhuzamosan sokkal inkább az államot, mint intézményesített erőszakmonopóliumot kellene a szabadság és testvériség nevében korlátok közé szorítani.

Az első kezdeményezések magában a demokrácia szóban találhatók meg. A legtöbben időközben nemcsak a szabad választásokat, hanem a független médiát is idesorolják. Aki következetesen ezt a gondolatmenetet viszi tovább, nem kerülheti el, hogy eljusson a független oktatási rendszer kívánalmához.

Ezért a hármas tagozódás nem a politikai hatalomra vagy a társadalmi viszonyok erőszakos megváltoztatására, hanem a szabadság révén elnyert belátásra helyezi a hangsúlyt. Csak így tudunk globalizált világunk gazdasági és ökológiai szükségleteinek eleget tenni.

Minden ember egy híd – a szélsőségek együttműködése

Minden egyes ember tehát egyidejűleg egy kisebbség, egy polgár és az egész emberiség képviselője. A társadalmi intézményeknek azonban egyszerűbben kell működniük. Egyszerre csak egy aspektusnak tudnak megfelelni, ezért önmagában véve egy társadalmi intézmény szigorú értelemben nem is lehet emberi, mindig egyoldalú marad. Az ember ebből következően egy intézményben csak önmaga egy részét tudja megvalósítani. Emberivé csak azáltal válik a társadalom, ha a társadalmi intézmények együttműködnek, ha valóban elkezdik kiegészíteni egymást anélkül, hogy egymás rovására működnének.

Ki szavatolja azonban, hogy a társadalmi intézmények egyoldalúságukkal nem sodródnak el egymástól? Senki, ki az emberen kívül. Ő az, aki hidakat épít; aki nemcsak az állam polgára, hanem a kulturális és gazdasági élet aktív résztvevője is. Egy kimerült tanár fogyasztó is egyben, és ezáltal nemcsak az iskola, és ezzel a szellemi élet, hanem a gazdasági élet része is. Az ember a társadalom egysége, és minél több teendője van vele, annál jobb.